2016. június 15., szerda

Május 1-jétől időkorlátozás nélkül szabad keresőtevékenységet folytatni a rehabilitációs ellátás mellett

Ez év május 1-jétől ismét módosult a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. évi CXCI. (Mm.) törvény. Legfontosabb változás, hogy a törvény 7. § (4) bekezdésének átírása révén megszűnt az a szabály, hogy a rehabilitációs ellátás folyósítását szüneteltetni kell, a keresőtevékenység vagy közfoglalkoztatás időtartamára, amennyiben az érintett heti munkaideje a 20 órát eléri.

2016. június 10., péntek

ELFOGADTÁK A 2017-ES ADÓCSOMAGOT

Kedvezően változnak a cafeteria-szabályok. A parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá: a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen nyújthat a munkáltató, a többit SZÉP-kártyára utalhatja. Kiterjesztik a reklámadót azon eddig nem adózó reklámtevékenységekre (Google-adó), amelyeket ilyen internetes portálokon lehet igénybe venni.

övőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.
 
Az elfogadott adómódosítások könnyebbé teszik a családok megélhetését, a kormány számításai szerint egy átlagos, kétgyermekes, négytagú család adófizetése 85 ezer forinttal csökken 2017-ben - mondta a miniszter.
 
Jövőre mintegy egymilliárd forint többlet marad a kisgyermekes családoknál azáltal, hogy kiterjesztik az adómentességet a bölcsődei és óvodai szolgáltatások térítési díjaira. 
 
Varga Mihály szavai szerint az elmúlt tíz év legnagyobb forgalmiadó-csökkentését hajtották végre: a parlament döntése következtében jelentősen csökkenni fog a baromfihús, a tojás és a tej áfája 27-ről 5 százalékra, emellett jövőre  27 százalékról 18 százalékra csökken az éttermi szolgáltatások és az internetszolgáltatás áfájának mértéke is. 
 
Megjegyezte: a parlament által elfogadott adótörvényekkel kedvezően változnak a cafeteria-szabályok. A parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá: a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen nyújthat a munkáltató, a többit SZÉP-kártyára utalhatja.  
 
A miniszter jó kompromisszumnak nevezte az elfogadott szabályokat, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadóknak nem érdemes trükközni a cafeteria 100 ezer forintos készpénzes részével, nem érdemes azt beépíteniük a bérbe. Az adóhivatal formanyomtatványán kell ugyanis nyilatkozniuk arról, ha jövedelemcsökkenés volt a cégnél, amelyet a NAV ellenőrizni fog - tette hozzá a miniszter. 
 
A munkáltató elszámolási kötelezettsége megmarad, azon nem kívántak módosítani, ezen az összegen plusz járulékteher nem jelentkezik - jelezte, hozzátéve: nem félnek attól, hogy  visszaélések lesznek.
 
Kitért arra is, a most elfogadott jogszabály-módosításokkal annak a lehetőségét is megteremtették, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatoknál a költséget a munkáltató el tudja számolni adómentesen. 
 
Varga Mihály arról, hogy az utalványpiacra visszatérhetnek-e a külföldi szolgáltatók, elmondta: még nincs döntés. Van az Európai Bíróságnak egy ítélete, ezt a kormány megvizsgálja és be fogja tartani. Az utalvány-piacnak is azokat a szabályokat kell alkalmaznia, amelyek más magyar jogszabályokkal és az uniós előírásokkal is összhangban vannak - mutatott rá.
 
Az áfacsökkentésekhez kapcsolódóan a miniszter megjegyezte azt is, hogy 2018-tól vezetik be a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást, amelyet kizárólag turisztikai fejlesztésekre lehet felhasználni.
 
Kitért arra is, hogy kilenc milliárddal lesz kedvezőbb a munkaadók helyzete, ha olyan dolgozót foglalkoztatnak, aki távolabbról jár be munkahelyére. 
 
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) 25 helyett 50 fős foglalkoztatottságnál lehet igénybe venni. 
 
A kártalanításra vonatkozó adóelszámolás lehetősége is módosul  - mondta, és kitért arra is, hogy kétszázezer forintos tartozásig automatikus pótlékmentes részletfizetésre lesz lehetősége a magánszemélyeknek. 
 
Kiterjesztik a reklámadót azon eddig nem adózó reklámtevékenységekre (Google-adó), amelyeket ilyen internetes portálokon lehet igénybe venni. 
 
Alapvető változás, hogy a jövedéki adóról teljesen új törvényt fogadtak el. Kiemelte: azt tervezik, hogy a jövedéki adóbevallásoknál semmiféle papírmunka a jövőben ne legyen. 
 

A borászatok 95 százalékát kedvezően érinti, hogy minden jövedéki adó jellegű adminisztrációs kötelezettségtől mentesülnek, és a jövőben ez csak a hegybírókat terheli. 

Forrás: Önadózó

2016. június 8., szerda

Új cafeteria-rendszer várható 2017-től

A magánszektorban 450 ezer forint lehet a kedvezményes közteherrel adható cafeteria-juttatás felső határa 2017-től. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek Szép-kártyájára. A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, a juttatás egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között. Vagyis százezer forint járhatna készpénzben, százezer forint pedig a Szép-kártyán köthetne ki.